Nem ez volt a szezon fénypontja, és ez enyhe kifejezés.
Valami nagyon nem sikerülhetett jól a Bayernnél a téli felkészülés folyamán. A Kalsruhétól kikapott a csapat, ami igazán aggasztó volt, hogy nem lehetett látni a kreativitást a játékunkban. Sajnos, ez a forma mutatkozott a Hamburg elleni meccsen is.
Körülbelül 10 perc volt a második félidőben, ahol focizott a Bayern, ekkor szép támadásokat vezettek. Az első félidő nézhetetlen volt, a második félidő pedig 10-es skálán nagy jóindulattal 3-as. Ez a mérkőzés inkább arról szólt, hogyan próbálja meg a Hamburg megtörni a játékunkat, és ez bizonyos értelemben sikerült is: Boatenget le kellett vinni a pályáról (friss hírek szerint akár több hétre is nélkülöznünk kell), valamint Comant is muszáj volt ápolni - igaz, ő vissza tudott térni a pályára.
3 gólt szereztünk, mégis 1-2 lett a végeredmény. A hazaiak találatát Xabi Alonso jegyezte, aki egy beívelt szabadrúgásnál ért hozzá a labdához, ami komikus módon a kapuba pattant. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy végig féket jelentett a meccsen. A középpálya tengelyében játszik, nem fiatal, ehhez mérten lassú, és a szereléseknél gyakran visszatérő probléma az ütemtévesztés. Úgy érzem, hogy (annak ellenére, hogy vannak szép pillanatai) Alonsoval a pályán a Bayern egy felesleges terhet cipel. Ha már a középpálya tengelyébe kellene egy párost állítani, a Vidal-Thiago duót jobban preferálnám, mint a Thiago-Alonsót.
Apropó Vidal: láthatóan nem igazán sikerül megtalálni a pozícióját. Hol árnyékéket játszik, hol visszavontan. Bevallom, nekem nem tetszenek ezek az állandó variálások. Guardiola sajátja, hogy mindig meg akar reformálni valamit, ezért nem ritka, hogy meccsenként több formációt játszat a csapatával. Kérdés, ha a játékosok pozíciója alkalmanként változik, az mennyiben segít a megfelelő csapatösszhang kialakításán. Ancelotti ebben (is) különbözik Guardiolától, ő inkább a fix pozíciók híve, már nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan fogja a saját akarata szerint formálni a csapatot.
Coman aktívabb volt, Costa halványabb volt (legalábbis ahhoz a teljesítményhez képest, amit ősszel megszoktunk tőle). Véleményem szerint Lewandowski volt a meccs embere, az ő 2 gólja kellett ahhoz, hogy egy szenvedős meccsen elhozza a Bayern a 3 pontot. Kifejezetten kellemetlen volt az ellenfél: focizni nem fociztak, a játékuk körülbelül így írható le: faragni minden áron. Az elmúlt években az utolsó pillanatokban kerülték el a kiesést - remélem, ez idén másképp lesz, és végre a Bundesliga 2-be esik vissza ez a gusztustalan csapat.
A Hoffenheim lesz a következő ellenfél. Az utolsó előtti helyen vannak, ugyanakkor figyelni kell rájuk, mert ősszel is csak az utolsó pillanatokban tudtuk megnyerni a hazai fordulót. Remélem, kicsit élénkebb lesz a széljáték, és talán valaki mást kezdetnek majd Xabi Alonso helyett (utóbbira nem fogadnék nagy összegben). Kérdéses, hogyan áll majd fel a védelem: Benatia kérdéses, hogy bevethető lesz-e a Hoffenheim ellen, úgyhogy nagy valószínűséggel Badstuber és Martínez lesz a védelem tengelyében.